Gerő András, az ismert történész azt mondja – www.galamus.hu -, hogy Romsics Ignác, az ismert történész antiszemita. Ebben nincs semmi különös, hiszen számosan antiszemiták, és manapság a zsidóellenesség újfajta politikai vallássá kezd válni sokak számára, és különösen elterjedt a fiatal középosztály és a fiatal értelmiség (így az egyetemisták) körében. A kérdés csupán az, hogy ez a vád megállja-e a helyét Romsics Ignác esetében.

Úgy fest, hogy nem.
Romsics megemlítette, hogy a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság vezetői között többségben voltak a zsidók. Ez igaz. Nagyon sok zsidó – ezek túlnyomó többségükben nem zsidó értelmiségiek és polgárok voltak, hanem zsidó munkások – volt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetői között is. Ez nem magyar jelenség. Nagyon sok zsidó játszott szerepet a bolsevik, a mensevik, a szociálforradalmár (eszer) és anarchista mozgalomban 1917-1921-ben Oroszországban, jelentős részben zsidók voltak a Bajor Tanácsköztársaság vezetői, a németországi és ausztriai szociáldemokrata és kommunista párt vezetői, az illegális kommunista és a legális szocialista mozgalom vezetői egész Kelet- és Közép-Európában; jelentős – sőt: döntő – volt a szerepük a radikális értelmiségben és a huszadik század minden nagy lázadásában, beleértve a szociáldemokrata és bolsevik mainstream elleni eretnekségeket és “elhajlásokat” a baloldalon. Ha ez nem érdekes probléma és kutatási téma, akkor semmi sem az.

Jelentős szakirodalma van, és ami még fontosabb: ez a tény rendkívül jelentős magában a huszadik századi politikatörténetben, hiszen sokan – mind a konzervatív, mind a szélsőjobboldalon – hajlottak rá, hogy az egész forradalmi munkásmozgalmat valamiképpen “zsidó ügynek” tekintsék, s mint látjuk, ez a gondolat (épp Magyarországon!) ma is eleven. Hiszen olykor csakugyan úgy tetszett, hogy a “szocializmus” (mint mozgalom) nem más, mint a munkásság és a zsidó értelmiség szövetsége.

Mi vonzotta a zsidókat ennyire az antikapitalista baloldalhoz?
Erre nincs definitív magyarázat, és teljesen érthető, hogy történettudósok, társadalomkutatók, filozófusok keresik. Csak nem gondolja Gerő kollégánk, hogy ezt a rendkívül fontos és köztudomású összefüggést nem illik szóba hozni?

Gerő András professzor másik érve Romsics akadémiai székfoglalója, amelyben a bírált tudós fölemlegette a bosszúszomjas fiatal zsidó/kommunista értelmiség szerepét a második világháború utáni ideológiai átállásban. Ez szerintem históriailag nem annyira meggyőző, mert Romsics csak a történettudományra fókuszál, és elfelejti, hogy pl. az uralkodó kommunista párt számára sokkal fontosabb “stratégiai ágazatban”, az irodalomban jelentősebb volt a kontinuitás, mint az őrségváltás. Az irodalomtudományban, a klasszika-filológiában olyan “polgári”, semmiképpen nem marxista, esetenként neokatolikus és másfajta konzervatív tudósok játszottak szerepet, mint Sőtér István, Klaniczay Tibor, Kardos Tibor, Trencsényi-Waldapfel Imre, Komlós Aladár, Keresztury Dezső, Turóczi-Trostler József, Barta János, Szabó Árpád, Marót Károly (némelyikük persze “megtért”). A két nagy kiadó közül az egyiket Illés Endre vezette, akinek semmi köze nem volt a baloldalhoz. Fontos pozíciója volt a Nyugat-nemzedék olyan alakjainak, mint Hatvany Lajos és Gellért Oszkár. Olyan szélsőjobboldali írókat rehabilitáltak fokozatosan, mint Szabó Lőrinc, Sinka István, Erdélyi József, Kodolányi János, Tatay Sándor. “Elfelejtették” jelentős és politikailag is befolyásos alkotók fasisztoid botlásait (Darvas József, Szabó Pál, Fodor József). A hivatalos katolikus folyóirat főszerkesztője a “szocialista” rendszerben a szélsőjobboldali Mihelics Vid volt. A kultúra legnagyobb ikonjai olyan emberek voltak, mint Illyés Gyula, Kodály Zoltán, Bernáth Aurél. (A kispolgári közönségnek pedig Szabó Magda, Passuth László, Pátzay Pál, Kisfaludi-Strobl Zsigmond és – Honthy Hanna!) Magyarán: a magyarországi sztálinista és posztsztálinista rendszer NEM a marxista, és különösen nem a zsidó marxista értelmiségiekre alapozta a művelődéspolitikáját.

A Rákosi-korszakban két nagy inkvizíciós ügy volt: “a Déry-vita” és “a Lukács-vita”, a vádlottak zsidó kommunisták voltak. Az 56-os értelmiségi pörök vádlottai is kommunisták voltak, köztük nem kevesen zsidók – a nem kommunisták a rendszernek igazából nem számítottak, a “polgári” értelmiségiekkel tudta, hányadán áll, ez üzlet volt, nem is rossz. Amikor 1973-ban a Magyar Népköztársaságban gyakorlatilag betiltották a marxizmust, a filozófiai élet irányítását Mátrai László akadémikus vette át, a régi liberális-humanista esszéíró (Szerb Antal, Bóka László, Gál István, Cs. Szabó László szövetségese és barátja). Tehát az elmúlt rendszerben a kommunista értelmiségi szupremáciát csak nagy óvatossággal és árnyaltan lehet ábrázolni, hiszen szemmel látható: a rendszer a hívő kommunistákban bízott legkevésbé, s ebben nem is tévedett nagyot. (Hívőből lesz az eretnek.) Ezért hát Hanák Péternek és egykori ifjú bolsevista szövetségeseinek a szerepe (bár tény, s ezt a tényt nem ábrázolja rosszul Romsics) nem annyira releváns, mint gondolhatnók. De ez az enyhe perspektivikus torzítás sem antiszemitizmus, egyszerűen csak nem elég körültekintő, nem elég kifinomult historiográfia.

Gerő András cikke: balszerencse. Nagyon szerencsétlen eset.
Most, amikor sajnos csakugyan tombol a zsidógyűlölet, valakit hamisan vádolni antiszemitizmussal elvonja az energiákat a valódi, fontos küzdelmek elől. Romsics Ignác természetesen nem antiszemita. Valamennyien esendő emberek vagyunk, Gerő András is az, én is az vagyok. Örülnék, ha elismerné, hogy tévedett – én azt hiszem, hogy tévedett – , ez kisebb baj, mint amit okozhat, ha kitart meglehetősen érthetetlen hibája mellett. Romsics is, Gerő is antifasiszta; tudjuk, ez a hajcihő kinek használ. Egészen bizonyos, hogy nem a magyar népnek és a magyar demokráciának, amelyet – gondolom – nem szégyen szolgálnunk.

(rubiconline, letöltve 2018. febr. 26-án: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/tamas_gaspar_miklos_ki_az_antiszemita/)